vissza

Néhány fénykép és előfeladat részlet


  • Mérjétek meg a lidércnyomást az egykori lágymányosi mocsár helyén, minél mélyebben a föld alatt! Természetesen csakis rektor vagy dékán által hitelesített mérőeszközt használhattok.

    A Messzecsúszott állambeli Soft-Manios mocsárban paráználkodó szellemeket láttak. Válságstábunk a helyszínen konstatálta, hogy olyan hatalmas orgiát rendeztek, hogy az egy négyzetlábon nyomó (b@szó-rkanos) koboldok száma elérte akár a négyet is, bár a mikroszkopikus méretűeket nem számoltuk meg. Egy négyzetincsen belül találtunk még hat dékánt, és a speciális traktorunkkal megmozgatott lápi löszből holdmérföldenként 10 db. rektor is előkerült. Ezekkel ízibe hitelesítettük addig hitetlen (halleluja) műszereinket, majd elemózsiánkat lidércfényen megsütve jót ebédeltünk. végezetül felszálltunk a négyes metróra, melyet épp akkor avatott fel Demszky és Make Peace.
    Ámen! (Így volt!)
  • Bemozgó képekkel dokumentáljátok, hogy a csapat boszorkány után kutatott a Trefort-kertben, ám több napi kóválygás után teljesen és reménytelenül eltévedt, és sohasem talált vissza!


    A boszorkányt az építési területen
    repkedve pillantottuk meg először...

    Ő is észrevett minket
    és próbált elbújni...

    Üldözőbe vettük...

    Úgy tűnik, sikerült magunkra haragítani.

  • Készítsetek kínai sárkányt, amelybe integráljatok minél több embert, köztük gyanús és gyanútlan járókelőket is! A sárkány vonuljon végig az Astoriától a Ferenciek terén át a Vörösmarty térig, ahol is látványos csatában szenvedjen vereséget a teljes lovagi díszben pompázó Szent Györgytől!


    A Váci utcán...


    Egy gyanús járókelő elfogyasztása.


  • Tegyetek róla, hogy valamelyik éjszaka a Dunakorzó korlátján csücsülő Kiskirálylány az egész csapattal együtt lidércfényárban ússzon! Hozzatok fényképes dokumentumot!

     
    A királylány úszott (a lidércfényben)!


    Úgy megtetszett, hogy haza is vittük.


  • Szervezzetek szellemvasutas sztrájkot!


    Sztrájk miatt zárva!

    Egy elkóborolt szellem.

  • Végezzetek kísérletsorozatot, amellyel bebizonyítjátok a négylevelű lóhere, a lópatkó és egyéb lóságok szignifikáns szerencsefokozó hatását!


    Négylevelű lóhere!

  • Nyújtsatok be írásbeli bizonyítékot arról, hogy nem lóg ki a lóláb!


    Nem a lóláb lóg ki...

  • Folytassátok le a rehabilitációs eljárást a Hófehérkében vagy a Jancsi és Juliskában szereplő boszorkány ügyében!


    Szereplők balról jobbra: Piroska, Hófehérke (mint tanú éppen esküt tesz),
    Juliska, Jancsi, a bíró, a boszorkány, az ügyvéd.
    Az ügyvéd éppen a boszorkány púpjára mutat, és annak hátrányos helyzetét ecseteli.
    Kezében bizonyíték: a törvény alapján alanyi jogon járó söprűnél sokkal kisebb söprű.

  • Hozzátok el a hiányzó lapokat Laura Palmer naplójából!

    Szűz, jöjj nekem! - Laura Balmell naplója
    Y1,988K december 21.
    Tegnap apám bejött a kamrába, és ötleteket kért, hogy öljön majd meg. Vele volt Bob, a szellem is, aki mellékállásban a Metallica jazzhárfása.
    Dec. 30.
    Az elmúlt napokat átaludtam, és ma este nedves takaróval meg egy tűzoltóautóval ébredtem. Valami Kúper ügynök keresett az effbíájjvagylövöktől.
    Y1,989K jan. 1.
    Szilveszterkor megnéztük a dáridót, benne Stephen Kingtől az István a királyt. David Lynchelés áldozata lett. Szerelmi viszonyom a duplacsúcsi afgán-angol kéttannyelvű gyógypedagógiai kisegítő 40osztályos gimnázium tornatanárával segédeszközök nélkül realizálódott. Holnap szülök egy 5 éves vízvezeték-szerelőt.
    Jan. 8.
    Ma személyesen is eljött Kúper ügynök, és vettem tőle öt darab baszk gyártmányú ETA porszívót és két Erika írógépet.
    Jan. 20.
    A szomszéd asztalos vadházasságban él a tengerimalaca anyjával. Azt hiszem, holnap elcsábítom mindkettőjüket.
    Feb. 14.
    Bálint nap alkalmából küldtem egy vallomást az adóhivatalnak. Fogmosás közben leszakadt a foncsor a piperetükrömről. Kaptam négy képeslapot meg két trippert apámtól meg Bobtól.
    Feb. 32.
    Méhen kívüli terhességem van. Valószínűleg azért, mert tegnap nem a kaptárban szeretkeztem Kúperral.
    Márc. 40.
    Holnap meghalok. Ennek örömére vettem egy higanyozott lótortát. Ma jött a postás, de morcos voltam, és miután egy jót koitáltunk, belelőttem az arcába kétszer a vállról indítható csúzlimmal, aztán levizeltem a még meleg holttestet.
    Ápr. 4.
    Mégsem haltam meg, mert bevonultak az oroszok. Ha dugni akarok, a spájzba kell mennem, óvszer helyett pedig aranyórát viszek. Ma már tényleg meghalok...... sikerült, marcipán koszorút kérek!!!!


    vissza