MINT SUTTOGÁS A SZÉLBEN (Bojtorján)

Hajnali harmat száll
És minden cseppjén megcsillan a fény,
Ahogy legördül hosszú fűszálak hegyén,
A városkapunál
Az érkező megáll,
Csak egy csavargó; vagy egy álruhás király?

A falakon túl a nép
éli nyüzsgő, zajos, mohó életét,
És az ismeretlen a város főterén
Egy faragott kőre ül
És a tömegben egyedül
Egy furcsa, régi hangszeren különös dalba kezd.

Mint a suttogás a szélben,
Nem volt több a dal,
És félig el is fojtotta az őrült hangzavar,
Mint a suttogás a szélben,
Könnycsepp a harmatban,
Gyémántpor a szálló homokban.

És aki arra járt,
A gyűrött kalapba pénzt dobott talán,
És ment tovább a dolgai után.
Aztán évek múltak el
És századok teltek el,
A város mindig változik, az emberek sosem,
A színhely mindig változik, a történet sohasem.


CSAVARGÓDAL (Bojtorján)

Még nem tudom, hogy hol alszom ma éjjel,
A holnap még olyan szörnyen messze van,
Az országút a lábam alatt és fölöttem az ég,
Ez a két dolog, amit tudok biztosan.

Nem számít az, hogy hol ér a holnap reggel,
A városok jó ismerőseim,
És mindig van egy jóbarátom és néhány szerelmem,
És egy-két dal gitárom húrjain.

A nagy folyók mind elérik a tengert,
Az álmaim velük futnak tovább,
Úgy szeretném, ha gyors lehetnék én is, mint a szél,
És az otthonom lehetne a nagyvilág.

Egy napon majd megérkeznék hozzád,
Ha hét határ húzódna is közöttünk,
Úgy fogadnál, mintha én lennék, akit sok-sok éve vársz,
Milyen kár, hogy nem erre születtünk.

És nem tudom, hogy hol alszom ma éjjel,
A holnap még olyan szörnyen messze van,
Az országút a lábam alatt és fölöttem az ég,
Ez a két dolog, amit tudok biztosan.


AHOL A LUSTA FOLYÓ (Bojtorján)

Ahol a házakban még faragott bútor áll,
Ahol még egyszerűen él apám s anyám,
Ahol a sűrű erdők elnyelik a külvilág zaját,
Valaha ott látott meg engem a nagyvilág.

Ahol a lusta folyó a hegyek közé ér,
Ahol az utakon szürke port kavar a szél,
Az az a hely, ahonnan eljöttem, már tíz éve is lehet,
Hidd el örökre otthagytam a szívemet.

Nagyapám régi dalait énekelgettem,
És a széllel kergetőzve nőttem fel,
Lehet, hogy nem minden pillanatban emlékezem,
De hidd el, azt az időt sosem felejtem el.

Ahol a lusta folyó a hegyek közé ér,
Ahol az utakon szürke port kavar a szél,
Az az a hely, ahonnan eljöttem, már tíz éve is lehet,
Hidd el örökre otthagytam a szívemet.

Minél zajosabban vágtat el egy nap,
Annál kedvesebbnek látom a múltamat,
Ne mondd, hogy divatból, vagy szeszélyből,
vagy rosszkedvből teszem,
Te is megérted, ha eljössz majd velem.

Ahol a házakban még faragott bútor áll,
Ahol még egyszerűen él apám s anyám,
Ahol az utakon még most is szürke port kavar a szél,
Ahol a lusta folyó a hegyek közé ér.
Ahol a lusta folyó a hegyek közé ér.


BÚCSÚZÓ (Bojtorján)

Mikor társaságban jól telt el az estéd
Melynek végén barátaidtól búcsúzol
Épp így köszönök el tőled most e dalban
És hogy mikor látjuk egymást nem tudom

¦: De talán volna egy szó, mellyel elmondható
   Hogy mit jelent nekünk ha szól a dal (egy igazi dal)
   De talán volt is egy szó, igaz, őszinte szó
   Mely elmondta, hogy miért szólt a dal. :¦


VIGYÁZZ MAGADRA, FIAM! (Bojtorján)

Tizennégy múltam éppen, vasárnap volt, azt hiszem
Apám bort töltött és sodort egy cigarettát nekem
Leült mellém s azt mondta; Te most elmész, ki tudja
Mikor látunk majd újra, vigyázz magadra fiam

Vigyázz jól mert a város hideg, büszke és irigy
Eddig gond nélkül éltél, de már nem lesz mindig így
Ott a kollégiumban minden egész másképp van
Én csak azt kívánom, bármi lesz is ember légy, fiam

Mikor eljött a nap, szintén egy vasárnap délután
Anyám könnyek közt adta rám az ünneplő ruhám
Csirkét csomagolt az útra, apám bort töltött újra
Búcsúzóul azt mondta vigyázz magadra, fiam

Vigyázz jól mert a város hideg, büszke és irigy
Eddig gond nélkül éltél, de már nem lesz mindig így
Egész más ott az élet, egyedül hagynak téged
Én csak azt kívánom, bármi lesz is ember légy, fiam

Vigyázz jól mert a város hideg, büszke és irigy
Eddig gond nélkül éltél, de már nem lesz mindig így
Sokszor bántanak téged, hogy honnan jöttél, ne szégyelld
¦: Én csak azt kívánom, bármi lesz is ember légy fiam :¦


LÓVERSENY (Bojtorján)

Dobjunk félre végre minden átkos szenvedélyt
Éljünk egészségesen
Menjünk a zöldbe, szívjunk friss levegőt
Irány a lóverseny

Nyeretlennek látszol fiú, most hát jól figyelj
Elmondom, hogy lehetsz OK
Először is nézd meg jól, az a négylábú a ló
És a tartozékok: nyereg, zabla, kengyel és zsoké

Jó sport a lósport, kell a kondíció
A korlát mindkét oldalán
A pályán a lovas hajt a győzelemért
Kívül te futhatsz a pénzed után

Másodszor: a ló szerepe meghatározó
És ezért nem is nélkülözhető
Habár fölül a zsoké, alul a ló, azért a ló az úr
Másfajta alapállás nem fordul elő

Jó sport a lósport...

Dobjunk félre végre...

Jó sport a lósport...


TIZENHAT ÉVES (Bojtorján)

Tizenhat éves és félig gyerek még
De félig már nő és tudja, hogy az
De úgy nevet és sír, ahogy én is tudtam rég
Mikor hittem, hogy ami szép az igaz

Néha feljön hozzám, rendbeteszi szobám
És kinevet, mert ügyetlen vagyok
Aztán eltör egy vázát és riadtan áll
Látom rajta, hogy majdnem zokog

Félek, hogy jön majd egy nap
Mikor nem látom már
Hozzád megy inkább, mert a számodra
Nő lesz talán
És félek, hogy bántod, hogy letöröd
És eldobod majd

Félek, hogy jön majd egy nap
Mikor elhagy igazán
Hozzád megy inkább, mert a számodra
Nő lesz talán
És félek, hogy bántod, hogy letöröd
És eldobod majd

Mert tizenhat éves és félig gyerek még
Félig felnőtt s hiszi, hogy egészen az
Hiszi, hogy szeretik és még sok idő múlik el
Amíg rájön, hogy nem volt igaz
Amíg rájön, hogy ez sem volt igaz


BUDAPESTTŐL MISKOLCIG (Bojtorján)

Hat óra körül elhatároztam
Fél hétkor már úton is voltam
Fél nyolckor egy teherautó megállt
De az első rendőrnél nem vitt tovább

Pedig tudtam, hogy Miskolcon vár rám egy lány
Kívántam, bárcsak valahol arra járnék már
Gödöllőnél éreztem, alig állok már a lábamon
És jólesne néhány pohár bor

Aszódig egy jót gyalogoltam
Miután a fűben egy órát aludtam
Délután felvett egy kedves hölgy
Nem volt túlkoros, csak öregebb, mint a Föld

Tudtam, hogy Miskolcon vár rám egy lány
Kívántam, bárcsak valahol arra járnék már
Hatvannál éreztem, alig állok már a lábamon
És jólesne néhány pohár bor

Tudtam, hogy Miskolcon vár rám egy lány
Kívántam, bárcsak valahol arra járnék már
Gyöngyösnél éreztem, alig állok már a lábamon
És jólesne néhány pohár bor

Mikor másnap reggel Miskolcra érkeztem
Nem találtam otthon a szerelmem
A barátaim nevetve azt mondták
Nincs egy órája, hogy elindult hozzád
Nincs egy órája, hogy elindult hozzád


ÉNEKELSZ EGY RÉGI NÓTÁT (Bojtorján)

Énekelsz egy régi nótát
S azt mondod, sokért nem adnád
Hogyha visszajönnének azok a szép idők

Amikor még vártak rátok
A lányok és a jóbarátok
Esténként egy mozi vagy egy klub előtt

Most képzeld el, hogy visszatérnek
Azok a régi bolond évek
És minden éppen úgy van, ahogyan volt

Éhes vagy és nincsen pénzed
Átcsavarogtál három éjjelt
És mint egy őrült járod a rock and rollt

Minden korban van valami
Ami akkor és ott jó
És éppen attól válik széppé
Hogy vissza nem hozható

S ha összejönne a régi banda
Hidd el roppant unalmas volna
Mást gondolnánk és másról volna szó

Azok az évek elmúltak már
Te is eléggé megváltoztál
Bár meglehet, hogy a tükörnek nem hiszel

De ha egy régi lánnyal találkoznál
Tudom, te is csodálkoznál
Hogy meghízott, s hogy két gyereket nevelt

Minden korban van valami
Ami akkor és ott jó
És éppen attól válik széppé
Hogy vissza nem hozható

Megmarad nekünk néhány dal
Ami emlékeztető
Hogy az életünknek nincs refrénje
Nem ismételhető

S ha őrzöl is néhány régi nótát
A helyed most már nem találnád
Ó, ha visszatérne, az a boldog bolond idő

Ó, ha visszatérne, ha visszatérne,
az a boldog bolond idő


ÚGY SZERETNÉM (Bojtorján)

Úgy szeretném, úgy szeretném
Igen szeretném, hogyha szeretnél
És ha szeretnél, azt szeretném
Ha úgy szeretnél, ahogy szeretném

Napok óta alig alszom valamit éjjel
Tudod, nagyrészt inkább csak ülök az ágyamon
És kigondolom, hogyan mondjam el, amit kéne
Hogy miért nem sikerül sosem, igazán nem tudom

Pedig szeretném, úgy szeretném...

Tudom, nem vagy szép, de hát én sem vagyok egy filmsztár
És a cipőmet sem naponta tisztítom
De neked adnám mindenem, hogyha kérnéd
És a legtöbbjét nem is sajnálnám nagyon

Mert szeretném, úgy szeretném...

Emlékszem, egyszer rajtad volt a nagykabátom
Lábujjhegyen jártál, mégis a földig ért
Nevettem rajtad, de most már egy kicsit bánom
Olyan kár lenne, hogyha haragudnál ezért

Mert szeretném, úgy szeretném...


MONDJ EL MINDENT (Bojtorján)

Hogyha nincs senki már, hogyha senki nincs ki vár
Gyere hozzám, mindig tárt karokkal várlak
Lehet rossz éjszakád, jöhet nem várt boldogság
Gyere, mondj el mindent, azt, mit senki másnak

Hogyha bánt már a zaj, hogyha épp a csönd a baj
Gyere hozzám, mindig tárt karokkal várlak
Mikor már pont elég, mikor újrakezdhetnéd
Gyere, mondj el mindent, azt, mit senki másnak

¦: Ne félj hát, várlak, lehet rossz, lehet jó
  Hiszem én lelked szavát
  Ne félj hát, mondd el, mi elmondható
  De ha nincs szó, megért egy jóbarát :¦
  De ha nincs szó, megért egy jóbarát


EGY NAPON HAZAMEGYEK (Bojtorján)

Anyám a kapuban áll
És elkezd majd sírni, mikor megérkezem
Apám csak szótlanul rázza a kezem
Bár látom, hogy kérné, hogy meséljem el

Mondjam el, mi történt velem
Mióta elhagytam az otthonom
Hogy éltem, hol jártam, milyen a világ
És mi mindent láttam a megtett úton

Szinte látom a szomszédok hosszú sorát
Ahogy mindent otthagyva rohannak át
Látni a fiút, aki megérkezett
Igen így lesz, ha egy napon hazamegyek

A terített asztal körül
Ott ül a család és pár jóbarát
Apám zavartan átadja nekem a helyét
Az asztalfőn ahol más sosem ült még

És rámnéznek kíváncsian
És egyszerre tíz kérdést szegeznek nekem
S mindegyik kérdésre felelni kell
Nem tudom, hol kéne elkezdenem

Mindig csak a szépet mesélem el
Szegény anyám kicsit boldog legyen
Kigondolok néhány szép történetet
Igen így lesz, ha egy napon hazamegyek

Szinte látom a szomszédok hosszú sorát
Ahogy mindent otthagyva rohannak át
Látni a fiút, aki megérkezett
Igen így lesz, ha egy napon hazamegyek
És ígérem, egy napon hazamegyek


A PÁRATLAN OLDAL (Bojtorján)

Az ajtajára nézett az ablakom
Megszokottá vált, hogy láthatom
Rámosolyogtam néha, visszaintett nekem
Egy bizonytalan mozdulattal, félszegen

Barátom nem volt ő, se kedvesem
A szívem mélyén mégis szerettem
Nem volt szép sosem és egyedül volt nagyon
Egyirányú utcában élt, a csendesebb oldalon
Egyirányú utcában, a páratlan oldalon

És csak várt türelmesen
És várt hűségesen
Már látom, az élete álom
Várja azt, aki soha nem jön el

Magányos hosszú évek múlnak el
Marad a város, ami volt, könyörtelen
Aki erős, csak az győz, aki szép csak az nyer
De azt mondd meg nekem, ha valaki másmilyen
Csöndes és félszeg egy lány, mit tegyen

Csak várt türelmesen...

És csak várt türelmesen
És várt hűségesen
Már látom, az élete álom
S örökre ottmarad - gondolom
Egyirányú utcában, a páratlan oldalon


GONOSZ EGY ÉV (Bojtorján)

Öltözött és búcsúzott
Kicsit másképp, mint szokott
Egy álmos vasárnap délután
Azt mondta, vége van
Megértem biztosan
Késő bármit is tenni már

Összeszedte a dolgait
Remélte, semmit nem hagy itt
Amit mégis, azt emlékül hagyja rám
Megtorpant az ajtónál
Én azt hittem, hogy bánja már
És vártam, de hallottam, hogy kattan a zár

Gonosz egy év, nem sikerül semmi
Láthatod, nem tudok mit tenni
Gonosz egy év, nem sikerül semmi
Rosszul állnak a csillagok
Félrecsúszott egy pár dolog
Valaki megint elhagyott
Mit is mondjak, láthatod
Gonosz egy év

De jól tudom, az nem lehet
Hogy elveszítsem a kedvemet
Így kell most erősnek látszanom
Hogy nincs velem, majd megszokom
De addig nehéz lesz, tudom
Hisz végül is szerettem nagyon

Gonosz egy év, nem sikerül semmi
Láthatod, nem tudok mit tenni
Gonosz egy év, nem sikerül semmi
Rosszul állnak a csillagok
Valaki megint elhagyott
Megint egy szerelem elfogyott
Újra csavargó vagyok
Gonosz egy év

Gonosz egy év, nem sikerül semmi
Láthatod, nem tudok mit tenni
Gonosz egy év, nem sikerül semmi
Rosszul állnak a csillagok
Valaki megint elhagyott
Újra csavargó vagyok
Mit is mondjak, láthatod
Gonosz egy év


SÁRGA ANGYALRA VÁRVA (Bojtorján)

Ősz volt és álltunk az országúton
Nem tudtuk, hogy mit tegyünk
Esett az eső, a város messze volt
Meg se mozdult az autó velünk

Andor azt mondta, egy nő úgy szép, ha kövér
Zoli erre azt mondta, hogy marhaság
Győző gyakorolt a hegedűn és nem vitatkozott
Többi mind a Sárga Angyalra várt

Ősz volt és álltunk az országúton
Nem tudtuk, mi lesz velünk
De azt megfogadtuk, hogy ha este időben érkezünk
Másnap eladjuk a Volkswagenünk

Zoli egyfolytában mákos tésztát kívánt
Andor szerint jobb volna egy láda sör
Laci elaludt az autóban és szépet álmodott
Hogy a mennyből egy Sárga Angyal ránkköszönt

¦: Ősz volt és álltunk az országúton
S tudtuk, milyen sors jut nekünk
Mire eljön egy angyal, bármilyen színű
Mi itt szép lassan megőszülünk :¦

Végül eljött az angyal és tényleg sárga volt
Mindez a múlt ősszel történt velünk


ÖSSZETARTOZUNK (Bojtorján)

Egyszer megszülettünk, ezért majd egyszer meghalunk
Adj hálát érte, hogy még együtt vagyunk
Mert volt már pár utunk és sok mindent tudunk
De legfőképpen azt, hogy összetartozunk

Csak ahhoz kell most erő, hogy jó kedvünk legyen
Ígérem neked, ígérd meg nekem
Hogy bármi lesz velünk, bármennyit tévedünk
Mindig megbocsáthatunk, mert egymásért vagyunk

Egyszer megszülettünk, ezért majd egyszer meghalunk
Adj hálát érte, hogy most még itt vagyunk
Mert volt már pár utunk és sok mindent tudunk
De legfőképpen azt, hogy összetartozunk

Te is tudod jól, hogy gyengék, törékenyek vagyunk
A szándékunk lehet jó és mégis hibázhatunk
Mert könnyű bántanunk egymást, vagy önmagunk
De nem hazudhatunk, mert egymásért vagyunk

És ha jönnek rossz idők, elbúcsúzhatunk
De ne hidd, hogy ettől már meg is változunk
Mert volt már pár utunk és sok mindent tudunk
És a legfőképpen azt, hogy összetartozunk


MOZIGÉPÉSZ (Bojtorján)

A mozigépész a szomszéd faluban élt
S átjött vasárnaponként
És mi figyeltük, ahogy összerakja bűvös gépeit
S izgatottan vártuk, hogy mit vetít

Mindig ott ültünk az első sor közepén
Olajos padló, a szék kőkemény
De ahogy kialudt az ócska lámpa a füstös teremben
Megváltoztunk képzeletben

Szerelmem volt a nagy színésznő
Tudtam és éreztem: senki más nem kell nekem csak ő
És ha látom, hogy a vásznon föltűnik
Csak én tudom, hogy hozzám tartozik

Egész héten vártam, hogy vasárnap legyen
Fölöltöztem szép rendesen
És a tükör előtt állva eltűntettem az összes pattanást
S alig vártam a találkozást

Szerelmem volt a nagy színésznő...

Szerelmem volt a nagy színésznő
Tudtam és éreztem: senki más nem kell nekem csak ő
Hiszen ott volt velem minden napon és minden éjszakán
Egy színes kép szobám falán


TEREMTS OTTHONT (Bojtorján)

Teremts otthont nekem
Ha szeretsz, ne ígérj semmit sem
Teremts otthont nekem
A szívedben

Valaki elhagy engem s mégsem szabadul
Benne van néhány dalban kimondatlanul
Bármit jelent, ez csak emlék
De valahová, esküszöm, már hazamennék

Teremts otthont nekem...

Ölel egy lány, de látom nincs itt igazán
Szeretném őt is jobban, de hiába próbálnám
Reggel már csak érzem, hogy itt volt nem rég
De valahová, esküszöm, már hazamennék

Teremts otthont nekem!

Nem tudom, hogy mennyit ér, hogy írom a dalaim
Párszor már megzavartak a saját álmaim
Túl sok helyen voltam vendég
De valahová, esküszöm, már hazamennék

Teremts otthont nekem...

Teremts otthont nekem...

Teremts otthont nekem!
Teremts otthont nekem
A szívedben


A DÉDAPÁM (Skorpió)

Húsz éve már, több is talán
Hogy nap-nap után
Minden nap délután
Eljött a dédapám

Mesélt ilyet, mesélt olyat
Mesélt sok csodát
Igen, mesélt sok csodát
Lódított is talán

  Kisfiam, így szólt hozzám a dédapám
  Jöjj velem, hagyjuk itt a város zaját
  Jöjj velem, mesélek megint sok csodát
  Elmegyünk, s úgy leszünk, mint két jó barát

Arról mesélt, az volt a szép
Mikor lovon járt
Régen, mikor lovon járt
A nőknek úgy imponált

Mondta nekem, hogy beléesett
Egy szőke hajú lány
S ez a szőke hajú lány
Lett az én dédanyám

  Kisfiam ....

Vártam megint, hogy újra vigyen
De nem jött többé már
Sajnos nem jött többé már
Érte jött a halál...