Mesél az erdő, mesél az erdő
Mesél az erdő, mesél az erdő
Nagymamához indul kosárral Piroska
Ismeri a mesét, de vágyik a tilosba
Mondja a rókának, milyen szép a farkad
A farkas fejére varázsoljunk szarvat
Mesél az erdő...
Itt jön Ludas Matyi, libáját megette
Hátrányos helyzetű, nem jár egyetemre
Gyerek marad mindig, hősnek kissé gyenge
Akárki meglássa, színész lesz belőle
Mesél az erdő...
Igyekszik Ljudmilla, átvág a tisztáson
Átugrik könnyedén egy alvó partizánon
Aknamezőn szökell, le sem ér a lába
Furfangos Nyesztyerka barlangjába várja
Mesél az erdő...
Száz veszélyt takar a sűrű erdő, berek
Mit tehet egy ártatlan, tudatlan gyerek
Mikor a sors rá egy ilyen nagy bajt uszít
Kiugrik a farkas, s mondja: Adj egy puszit!
Pusziért egy gyönyörű új ruhát veszek
S egy szép lakást is berendezek
Üsse kő ooahh Gondolja Piros
Üsse kő ooahh Habár ez tilos
Üsse kő ooahh Ha nem is csinos
Nincs aki szememre hányja, egy a fő, hogy van dohánya
Jó leszek ooahh Feleli legott
Jó leszek ooahh Puszit is adok
Jó leszek ooahh Na de mit kapok
Ruhát, cipellőt, harisnyát és kalapot
Most a farkas elővett egy csekkfüzetet
És a sűrű puszik között egyre csak fizetett
Addig vett új ruhát, cipőt és kalapot
Míg a szegény farkas végül felfalatott
Eddig tart a mese kedves, jó publikum
Itt a vége fuss el véle bum-bu-bu-bumm
Oooooaaaaahhhhh!!!!
Nyakadban arany, takaród prémes
Hogy tudsz ölelni - dolgozni rémes
Kéne egy fiú, de félted a melled
Szép vagy és hiú, kincsed a tested
Teérted hajtok, mindened meglegyen
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem
A kutyától félek, a vértől hányok
Mindig lenéztek engem a lányok
Nem vagyok senki, űzöm a vadat
Másoknak hajtok, mások hajtanak
Nem győztem soha, most sem nyerek
Nem tudok ölni, de nem is merek
Járom az erdőt, vadakra esek
Csak hajtó vagyok, ne lőjetek
Teérted hajtok...
Fagyott mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben felnevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s megöltem mindent, amit szeretek.
Fehér derével lángvörös hajamra
s halántékomra is az ősz feküdt,
és így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.
S bár nincs borom, hazám, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egyszer nékem minden sikerül.
S ha meguntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, Francois Villon, fekve -
megáldva és leköpve mindenütt.
Hatot rúgtunk Angliának, olyan mint egy álom,
A mi hazánk nevét zengik szerte a világon,
Szepesi Gyuri volt a magyar nép szeme,
A rádió mellett együtt éltünk vele.
Ram pa-pa-pa pam pam...
Kocsis, Czibor, Bozsik Cucu, nagy labdaművészek,
Ezt közelről látták az angol hátvédek,
Hidegkúti, Puskás Öcsi gondoskodtak róla,
Hogy a labda hatszor jusson a hálóba.
Sej! Túl a Don-kanyaron, Isonzón, Mohácson,
Büszke most a magyar, zengik a világon,
4:2 a félidőben, a végén 6:3!
Ram pa-pa-pa pam pam...
Minden magyar dolgozó nő tudja benn a gyárban,
Ez a nem várt nagy győzelem a békét szolgálja,
Munkaversenyt hirdet a Szedlacsek Jutka,
Így hatott egymásra a sport és a munka.
Ram pa-pa-pa pam pam...
Köszönjük a hat gólt, a pompás győzelmet,
Kedves magyar fiúk, a szívünk veletek,
Felétek száll hálánk, boldog lázban égünk,
S velünk együtt boldog a mi bölcs vezérünk.
Sej! Túl a Don-kanyaron...
Ram pa-pa-pa pam pam...
Gyarmatai vérét szívja a Brit Birodalom,
Mégis hogy megroggyant e szép őszi napon,
A híres oroszlán áll a gyászos ködben,
A béketábor meg piros-fehér-zöldben.
Ram pa-pa-pa pam pam...
Hatszáz csille szénnel több jön a bányából,
Az öntudatos vájár ma százasával számol,
Nevezetes év lett ez az ötvenhárom,
Győzelmet arattunk a kapitalistákon.
Sej! Túl a Don-kanyaron...
¦: 4:2 a félidőben, a végén 6:3 :¦
Átok ült apámon, egy fán lógott vele
Utolsó reménye, a koldusok hercege
Mohácson meleg volt, Világoson sötét
Aradon úgy féltem, megléptem mielébb
A Balaton mellé stoppal jártam sokat
Szárszón nem nyaraltam, jön a tehervonat
Viharban születtem, világ végén alszom
Ne bántsatok engem, mert én nem haragszom
Jöjj Oroszország, vodka virága
Nevetés nékem a véred
Pincefehérek a volgai fák
Tejszínű szűz ez az élet
Lebukik fejem és úgy zokogok
Haloványul bennem a bánat
Veretik körülöttem az ősi dobot
Szaladok, Hajnal, teutánad
Ez a csontpufogás, ez a hanti rege
Hitemet hirdeti híven
Katatón bálvány légy fekete
Hiszen elkártyáztam a szívem.
Fáztam eleget az utcák kövén
Falhoz dőlve rád vártam én
Hosszú vonatsíneken kóboroltam tovább
Időm kevés, mégis hajt valami hozzád.
Titkaim nem őrzi senki meg
De szívemben a dal megmarad nekem
Újra átélem örök hangjait
Ha szól az ének, álmodom a világot veled
Álmodtam egy világot magamnak
Itt állok a kapui előtt
Adj erőt, hogy be tudjak lépni
Van hitem a magas falak előtt
Fáztam eleget..
Álmodtam egy ....
Arra gondol őt ki szerette
Ha szerette, el miért engedte
Vissza nem jön többé soha
Bárcsak békén hagyták volna
Minden hajnal övé marad
Látja szállni a madarakat
Hosszú-hosszú ideje vár
Nem számolja a napokat már
¦: De amíg él el nem felejti
Hogy a múltat ki nem tépheti szívéből :¦
Megállt egyszer s visszanézett
Nézte-nézte a messzeséget
Sárga lámpák jelzik útját
Otthon hagyta minden múltját
Ment a hűtlen nehéz fejjel
Tudja jól, hogy ő már nem kell
"Ég veletek " - mást nem mondott
Szeme túlragyogott minden csillagot
Minden hajnal...
A sarkon áll egy alak, rám vigyorog
Szólni nincs kedvem hát tovább indulok
A régi téren talán vár még valaki
Vele jó lesz egy cigit megosztani
Egyszer egy szép napon, tudom,
hogy elhagyom a várost, ahol élek
Mindent itthagyok, mit Miskolc adhatott
Igen holnap, holnap indulok
Talán csak megszokásból indultam tovább
Mereven bámultam a házak ablakát
A pályaudvar, á, egy megszokott állomás
Az egész egy furcsa látomás
Aztán csend, és újra csend
A sárga hold álmosan figyel
Tudom, hogy nem felejtem, mennyit jártam itt
Tudom, hogy nem felejted, mennyit vártam itt
Egyszer egy szép napon...
¦: Ha egyszer odébbállok a kör közepéről majd hiányzok
Rám többé nem találtok, rosszak :¦
Bohóc vagyok, de bátor, pofonoktól ég az arcom
Pofonoktól piros az arcom, kaptam
Nem adom fel tudjátok, láthatatlan lapos sumákok
Istenem, de sokan vagytok rosszak
Hitványok az álmok, ha mindent eltakartok
Fekete függöny mögé zavartok, rosszak
Könyöröghetek bárhogy, éles késsel rám vadásztok
Ha megtaláltok, kicsináltok, rosszak
Volt már úgy, hogy mennem kellett
S nem tudtam, hová érkezem
Lehunyt szemmel azt reméltem
Hogy egy dal segít nekem
És jött egy furcsa érzés
Vad erővel elkapott
Igen, úgy éreztem, kezeimmel
Elérhetném a napot
Azért volt oly különös
Minden fénynél színesebb
Egész nap égett bennem
Egy dal szüntelen
¦: Minden sarkon álltam már
Minden lépcsőn ültem már
És ha elrúgtam egy követ
Amerre gurult, arra mentem tovább :¦
Jaj, úgy élvezem én a strandot,
Ottan annyira szép és jó,
Annyi vicceset látok, hallok,
És még bambi is kapható.
A strandon az is jó, hogy van még sok gyerek,
És van homokozó, és labdázni lehet.
Csak azt nem értem én, sok néni mért sikít,
Ha véletlenül egy labda épp egy bácsira ráesik.
Jaj, úgy élvezem...
De apukára is én azért ügyelek,
És mindig odavisz a lelkiismeret,
Ha fekszik a napon és izzad már szegény,
Kis vödröm vízzel megtöltöm és rálocsolom mind én.
Jaj, úgy élvezem...
De este szomorú a hazafelé út,
Mert otthon az anyu a fürdőkádba dug.
Bár volt vele ezért már igen sok vitám,
Mert ki hallott még ilyen dolgot: fürdeni strand után?
Otthon nem szeretem a strandot,
Abban semmi se szép, se jó.
"Gyorsan mosdani!" - mást se hallok,
És még bambi se kapható.
Mer' elfogyott a türelmed már,
Pedig szabad a csók, szabad a tánc,
Száz éve Párizsban az volt a jó,
A kommün ezért kötelet adott.
¦: Nyolc óra munka, Nyolc óra pihenés
Nyolc óra szórakozás. :¦
A kocsmában, ott van a nagy élet,
Tompulnak az agyak, élesek a kések,
Sűrű a levegő az olcsó sör szagától,
Eleged van már e kibaszott világból.
Nyolc óra munka...
A munkának vége, kijössz a gyárból...
Nézed, mi folyik itt,
Ami befolyik, az rögtön kifolyik,
A világos sörtől savanyú a szád,
Nem ígéri senki, hogy jobb élet vár rád.
Nyolc óra munka...
Amikor nem vagy itt velem,
Elfog a rettegés.
Minden kis zajra felébredek,
Mert azt hiszem megjöttél.
Mikor megjöttél, rögtön ősz lett,
Majd hirtelen tél,
Más lett a föld és más a világ,
Havat hord a szél.
¦: Azok a boldog, szép napok, ég veled!
Te nem tudod, milyen jó nélküled :¦
Te nem érzed,
Nem érzed azt a kínt,
Amikor éjjel itt maradsz,
Magányról álmodik a remény.
Azok a boldog, szép napok...
A legszebb pillanat, amikor búcsúzunk
És a vonatra felszállsz
Könnyes szemmel arra gondolok,
Hogy nehogy lemaradjál
Jönnek a boldog, szép napok...
Otthon majd kinyitom a gázt...
S ha átszólnak, hogy mit csinálsz...
Hogy értsenek, tagolva majd így szólok át...
Épp tovább rontom az öngyilkos statisztikát...
S mert napközis épp a gyerek...
Csöpp kis ágyán elheverek...
És ott idézem fel majd apát és anyát...
Kik szintén rontották az öngyilkos statisztikát...
S mert - mint tudjuk - büdös a gáz...
S ételszagtól büdös a ház...
Majd elhagyott szerelmem parfümjét szívom...
És arra gondolok, hogy milyen jó volt a hídon...
Mert: még ma este én a hídon...
Lesz egy remek mozdulatom...
Azazhogy: vízbe dobom a kalapomat...
Mindig imádtam az ilyen gesztusokat...
Kéne egy dal már, hogy hív a szülőföld,
Hőn vágyott táj, mely az én hazám.
De úgy alakult, hogy nem hívott soha.
Hát éneklek másról, ha nem hí a haza.
Jól tudom, kéne anyámról is egy dal,
Ősz hajú asszony lenne benne anyám.
Ám az én anyám nem drága anyu.
Úgy vélem, sajnos, nem dalba való.
És dal kéne arról, hogy énekelni jó,
Számos baráttal, nagy asztalok körül.
Ám nincs egy este, ami mindenható.
Így hát az ének nem dalba való.
Lám lett egy ember, aki már nem is énekel,
Jól tudja: nincs ház, nem hívja haza.
És itt egy dal, ami nem dúdolható,
Mert nem dalba való, nem dalba való.
Mondd, mit súg a bányalég,
Hogy bújj hát még-még közelébb.
Enyém vagy, és én a tied,
Míg halk dalt dúdol a bányalég.
Bambodoro-bambodoro-bambodoro-bom
Bambodoro-bambodoro-bo-bom-bom.
Ott lenn a bánya mélyén, hol él a bányaló,
Csak ennénk és ürülnénk és azt mondanánk: hahó.
Most biztosan szeretnek, kik élnek odafönt,
És mosolyognak rajtunk, s az életük öröm.
S ha hozzánk lejönnének, lenne kézfogás,
Hisz végre révbeértünk, révbe - nem vitás.
Itt senkit sem zavarunk, s a jótékony sötét-
ben csak azt figyeljük, mit súg a bányalég.
Mondd, mit súg a bányalég,
Hogy csókra csók és közelébb.
Enyém vagy, és én a tied,
És halk dalt dúdol a bányalég.
Bambodoro-bambodoro-bambodoro-bom
Bambodoro-bambodoro-bo-bom-bom.
S a komcsik pártja megy új irányba
S velük a Mari apja, aki
A régi gárda kemény titánja
És pont az ő lánya volt Mari
Március hóba' ütött az óra
Elvettem épphogy ezt a Marit
S még aznap este majd hanyattesve
Hallom az após pártja szakít
Mondok apósnak: te aztán jó vagy
Marha nagy politikus, öreg
Az ember nősül, hozzádmegy vőül
S bánja rögtön meg
Ha előbb mondod, hogy ti lekoptok
Hiába Marin a nagy didi
Popó hiába, ha komcsi lánya
Frász, aki elveszi
Sírt ott az árva, hogy így-úgy a lánya
De én csak rosseb aki megesz
Majd medvebőrre ketten ledőlve
Megittunk whiskyt három rekeszt
S ottan ledőlve, kissé enyhülve
Rászólok: tudod, hogy mit, öreg
Mit előbb mondtam, azt csak kínomban
Mondtam a Marit illetőleg
A whiskyd is jó, a lányod is jó
S azért, mert a pártod most szakít
S hogy én elszúrtam pont '88-ban
Nem balhézok itt
Mennek az évek, jönnek az évek
Azért a komcsik pártja kemény
Vonuljunk máma illegalitásba
Hátha van remény
Ugrott apósom, nagy régi sólyom
Mindene az illegalitás
Revolvert rántott és így kiáltott
De jó kis elvtársam vagy, Balázs
Bár én elszúrtam ott '88-ban
Egy komcsi házba mentem vejül
Azért az hőstett, hogy az időknek
Néha az ember szembeszegül
Az após pisztolyával megyünk illegalitásba
Megtanít, mi a vörös segély
Éj-nap összebújva, röplapokat nyomva
¦: Az ember a jég hátán is megél :¦
Felhúztuk Icát a negyedikre
Én, a Feri meg a Bíró Imre
A rendészek így nem láthatták meg
Örvendezett a munkásszállás
Megszűnt a nők utáni rohangálás
Végre szereztünk egy állandó nőt
Mondta is nekünk a Bíró Imre
Bátor nő, mert a negyedikre
Gyáva nő nem is merészkedne fel
És igaza lett az Imrének
Mert egy hét múlva a rendészek
Mikor lebuktunk, megdicsérték Icát
Az még csak hagyján, hogy kibírta
Hogy egy emelet birtokolja
És az is hagyján, hogy szekrényben élt
Ám az mégiscsak meghökkentő
Hogyan mászhatott fel egy szegény nő
A munkásszállás legtetejére
[Nahát erre aztán tényleg mondtuk nekik, hogy]
Néhány lepedőt összekötve
Leeresztettünk a földszintre
És szegény Icát mi így húztuk fel
[Huh!]
Így húztuk Icát a negyedikre
Én, a Feri meg a Bíró Imre
És egy szekrényben rejtegettük őt
Elvitték Icát a rendészek
Kit az emelet így becézett
Te vagy a legelső állandó nő itt
Szomorkodott a munkásszállás
Jöhet a nők utáni rohangálás
Elment az egyetlen nő, ki állandó
Reggelre kelve, ahogyan ez itt szokás
Közértbe megy le tejért János és Tamás
Házakon rések, azon kilépnek
Házak közt járat, azokon járnak, indulnak el
Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk
Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?
Itt van a város, vagyunk lakói
Maradunk itt, neve is van: Budapest
Reggelre kelve, ahogyan ez itt szokás
Közértbe megy le tejért János és Tamás
Tócsák tükrében magukat nézve
Dohányszemcsékkel zakók zsebében, indulnak el
Kérdésem volna, pálinkát mérnek-e már
Felismer tanár úr, vagy tán elfelejtett már
Éva tegnap volt az abortusz bizottság előtt
Téli kabátomra hasztalan keresek vevőt
Házmesterünknek adjunk szép mosolyokat
Nézd, homlokomra egy boríték nem ráragadt
Más vagyok, nem az, akit épp maga most keres
Fáskerti elvtárs, legyen már olyan szíves
A fekete lyuk egy nem létező égitest
Három év múlva nem vagyok hadköteles
Felismer tanár úr, vagy tán elfelejtett már
Kérdésem volna, pálinkát mérnek-e már
Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk
Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?
Itt van a város, vagyunk lakói
Maradunk itten, maradunk itt, maradunk
Sarokból bámulták, csókolták lába nyomát
Veszettül áttáncolt ezeregy vad éjszakát
A haja röpködött magasan feje felett
Telihold lehetett, amikor megszületett
Ő volt rég a parkett ördöge
S találd el azt, hogy mi lett vele
Aki rég az éj császára volt
Főorvos a MÁV-korházban most
Éjszaka császárának vagyok a betege
Reumás vagyok, így lettem az esete
Éjszaka császárának vagyok a betege
Most mondd meg, hitted azt, hogy ez lesz majd ővele
Ő volt bíz a parkett ördöge
Egy tánczene sem szólt nélküle
A lányok szája forrón nyílott szét
Ha meglátták a parkett ördögét
S orvosi köpenyben szembejött éj hercege
Ott a MÁV-kórházban, nézem, hogy mi a fene
Esküszöm, azt hittem róla, hogy régen halott
És a múlt kísértete jön a köpenyben ott
A régi zene még fülembe cseng
Széjjelnyílt a tömeg, ha megjelent
Azért nyílt a tömeg előtte szét
Mert imádtuk a parkett ördögét
S kérdezi: "Na kérem, hogy van az izülete?"
Ott a MÁV-kórházban a parkett volt ördöge
S miközben bámulom az éjnek volt hercegét
Mondom, hogy szaggat még, de most már csak kicsikét
Ő volt rég a parkett ördöge
Ha rámozdult, mint veszett fene
Úgy járt neki lába meg keze
Hogy úgy hívtuk, hogy parkett ördöge
Legendás sztorikba foglalták az ő nevét
Ezeregy mellbimbó dicsérte varázskezét
És most meg azt mondja a MÁV-kórházban nekem
Hogy neki valahogy gyanús az izületem
Vegyes érzelmekkel mentem el
Kérdezek, de senki nem felel
Azt kérdem, vajon meggyógyít-e
Engem majd a parkett ördöge
Azt kérdem, vajon meggyógyít-e
Engem majd a múlt kísértete
Azt kérdem, vajon meggyógyít-e
Bárkit is a múlt kísértete